|
A Szózat
A Szózat Vörösmarty Mihály megzenésített
verse, amelyet ma is himnuszként adnak elő.
Keletkezése
Vörösmarty Mihály 1836-ban írta meg versét,
majd a költeményre Egressy Béni írt zenét 1843-ban, amikor annak
megzenésítésére Bartay András, nemzeti színházi igazgató
pályadíjat tűzött ki.
A mű ősbemutatójára 1843. május 10-én került
sor a Nemzeti Színházban. A Szózatot második himnuszunknak is
nevezik. Sokáig vita tárgya volt, hogy a Himnusz vagy a Szózat
legyen a nemzeti himnuszunk.
Az 1836-os reformországgyűlés feloszlatásának
alkalmából íródott. Először az Aurora zsebkönyvben jelent meg
1837-ben. Akkor keletkezett, miután - a reformpárti ellenzék
kezdeti sikereit követően - a modernizációs törekvések
elakadtak, az országgyűlést a király feloszlatta, Wesselényit
perbe fogták, és az országgyűlési ifjakat, illetve a tudósítók
szerkesztőjét, Kossuthot letartóztatták. Olyan korban született
meg, amikor kialakult az a hazafias kifejezésmód, mely az
önálló, független magyar nemzet újraalapítását és törvényes
(jogszerű) működését megelőlegezte és igazolta. A vers egy
naptár révén az olvasók széles közösségéhez eljutott, s
hamarosan szavalták, emlegették, idézték, majd 1839-től, Egressy
Béni első dallamára énekelték is.
A költemény kulcsszava, a reformkori
törekvéseket és magatartásmintákat is kifejező rendületlenül az
élet és halál sorsszerűsége fölé rendeli a hazához való hűség
erkölcsi fogalmát
Vörösmarty Szózata hasonló gondolatokat vet fel, mint Kölcsey
Ferenc versei, sőt, mintha az ő gondolatmenetét folytatná, de
hangvétele merőben más: míg a Himnusz egy ima, a Szózat sokkal
inkább szónoklatnak hat, az elbeszélő szónoki szerepben beszél
és a hallgatót/olvasót szólítja meg; valamint a Himnuszban az
ima szinte könyörgéssé válik az utolsó versszakban, a Szózat
sokkal lelkesítőbb, sokkal határozottabb, hazaszeretetre és
hűségre ösztönzőbb. De számol a Himnusz aggodalmaival, s
lehetőségnek látja a nemzethalált is: Vagy jőni fog, ha jőni
kell, a nagyszerű halál. Ugyanakkor lehetségesnek látja a jobb
kor eljövetelét is vagy jőni fog egy jobb kor.
Figyelembe veszi a Huszt figyelmeztetését is:
messze jövendővel veti össze a jelent. Ezzel az áhított, de
látni nem látott jobb korral szemben rögtön megjelenik a
megsemmisülés látomása. A halál felidézi a vérben álló ország
képét, az egész nemzetet elnyelő sírgödör iszonyatát, a gyászoló
milliókat, a magyarságot megkönnyező népeket.
A Szózat nemzethalála azonban nem a lassú
elkorcsosodásnak, az erkölcsi süllyedésnek szégyenletes utolsó
stációja, mint Kölcsey vagy Berzsenyi verseiben, hanem a jövőért
áldozatokat is vállaló nemzet tragikus elbukása.
A nagy nemzeti gyászszertartás víziója után visszatér a vers a
jelen feladataihoz.
A változatlan szövegű utolsó versszak is
lényegesen többet mond, mint a második, hiszen magába foglalja a
balszerencsés múlt után a jelen megpróbáltatásait, s esetleg a
nagyszerű halált is vállaló elkötelezettség parancsát.
A Szózat a reformkorban magyarrá váló,
félrímes, nyolcai és hatos sorokból álló négysoros jambusi
strófával tradicionális formája lett 19. századi hazafias
költészetünknek. (Ebben a formában íródott pl. A walesi bárdok.)
Nemzeti ének jellege mellett érvényesen fogalmaz meg általános,
sokfelé átélhető igazságokat. (Erre mutat, hogy sok nyelvre
lefordítva aratott sikert.) Legérdekesebb és legmaradandóbb a
nyoma a finn kultúrában, mert kimutathatóan hatott a finn
himnusz létrejöttére. (Runeberg svéd fordításból ismerte meg
Vörösmarty Szózatát 1845-ben.)
Hazai utóéletét felmérni, inspiráló szerepét
számba venni szinte lehetetlen, és (természetesen) nemcsak
irodalmi, hanem emberi-közösségi hatása is felbecsülhetetlen.
Megtartóerőt jelentett és jelent sokak
számára. Kinek-kinek a maga módján. Az erdélyi magyaroknak
például azt jelentette, amit Dsida Jenő, a jelentős erdélyi
költő így fogalmazott meg: Kaphatnánk-e alkalomszerűbb parancsot
a múltból, mint a helyünkön való kitartás parancsát? Érhet-e egy
költőtől megrázóbb figyelmeztetés szívünkhöz, mint hogy
szenvedésekre, megpróbáltatásokra való tekintet nélkül kell
megállnunk a sarat ott, ahová végzetünk állított. Ha nem tudunk
használni, akkor is használunk avval, hogy itt vagyunk, és
eggyel többen vagyunk.
A magyar romantika kiteljesedésének
legnagyobb alakja Vörösmarty Mihály. Irodalmi vezér. Nagyon
gazdag életművet hagyott maga után: elsősorban lírikusként
ismerik; színdarabja: Csongor és Tünde; és epikus műveket is írt
(elbeszélő költemény: Szép Ilonka).
1836-ban írta a Szózatot, abban a válságos
történelmi pillanatban, amikor nyílt szakításra kerül sor a
bécsi udvar és a magyarság között. Ezekben a jellempróbáló
napokban, amikor kockázatos volt jó magyarnak lenni, szólalt meg
a költő, rendületlen hűséget, hazaszeretetet közvetítve
|
Vörösmarty Mihály:
Szózat
Hazádnak
rendületlenül
Légy híve, oh magyar,
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.
A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze;
Itt élned, halnod kell.
Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.
Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.
Szabadság! Itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.
És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.
S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!
Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiában onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.
Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.
Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.
Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.
S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körül,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.
Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
1836
|
|
 Vörösmarty
Mihály
(Kápolnásnyék, 1800. december 1. - Pest, 1855. november
19.) magyar költő, író, a magyar romantika egyik legnagyobb
alakja. Elszegényedett katolikus nemesi család. 7 évesen elkezd
a helvét hitű evangélikus iskolába járni.
A gimnázium öt osztályát 1811 novemberétől 1816 júliusáig a
ciszterciták székesfehérvári iskolájában végezte el. A családot
súlyos anyagi válságba sodorta az édesapa 1817-ben bekövetkezett
váratlan halála.
Vörösmartynak ekkor kenyérkereső foglalkozás után kellett
néznie, s gyámja révén már 1817 novemberében a Perczel családhoz
került: Perczel Sándor három kisebb fiának nevelője lett.
Magánúton elvégezte a jogi tanulmányokat.
 1821-22-ben
kezdődött a reménytelen szerelem, mely Perczel Sándor legidősebb
leánya, Perczel Adél iránt lobbant fel a fiatal és szegény
házitanító szívében. Áthidalhatatlan volt köztük a társadalmi
különbség. 1822 novemberben Görbőre ment Csehfalvay Ferenchez
joggyakorlatra. Itt került kapcsolatba a nemesi vármegyék
Habsburg-ellenes mozgalmaival. A nemzeti függetlenség
kivívásának reménye és az Etelka-szerelem kínzó reménytelensége
ihlette Vörösmartyt nagy eposzának, a Zalán futásának írására.
1824. december 20-án letette az ügyvédi vizsgát. A Zalán futása
nagy sikere arra késztette, hogy csak az irodalomból éljen.
1830. nov. 17-én az Akadémia Vörösmartyt taggá választotta.
Elismert író lett. Rendezett kiegyensúlyozott életét 1841-ben az
alig húszéves Csajághy Laura iránti fellángolt szerelem dúlta
fel. Ez a szerelem házassággal végződött, a menyegzőt 1843.
május 9-én tartották Pesten.
A 40-es évek második felében már kevesebbet írt, s Petőfi
mellett halványodni kezdett népszerűsége. A világosi katasztrófa
testileg, lelkileg összetörte. Bujdosott 1849-ben Bajzával
együtt, majd 1850-ben Pesten feljelentette magát a katonai
törvényszéken. De Haynau kegyelemben részesítette. Életének
utolsó öt éve lassú haldoklás volt. Dolgozni, írni szeretett
volna, de erre már alig futotta erejéből. Betegsége 1853 őszén
fordult komolyabbra.
1855 novemberében az egész család Pestre költözött, hogy a költő
állandó orvosi felügyelet alatt lehessen, de 1855. november
19-én váratlanul meghalt. |
A Szózat eredeti kézirata és kottája
|
Kezdőlapra 
