|
|
|
Névadónk |
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
II.
Rákóczi Ferenc (született Borsiban,
1676. március 27-én, elhunyt Rodostóban, 1735. április 8-án)
I. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem
és Zrínyi Ilona fia Borsiban (ma Borsa, Szlovákia) jött
világra. A Rákóczi-szabadságharc vezetője, Magyarország
vezérlő fejedelme, erdélyi fejedelem.
Származása, családja
Apja, I. Rákóczi Ferenc,
aki még fia csecsemőkorában meghalt. Nagyapja, déd- és
ükapja, I. és II. Rákóczi György, valamint Rákóczi
Zsigmond egyaránt erdélyi fejedelmek voltak. Anyja,
Zrínyi Ilona, Zrínyi
Péter horvát bán és Frangepán Katalin leánya, a költő
Zrínyi Miklós unokahúga volt.
Egyetemi tanulmányait követően az ifjú Rákóczi (sógora,
Aspremont gróf tanácsára) önállóan döntött házasságáról,
s az udvar engedélye nélkül vette feleségül Sarolta
Amália hercegnőt, Károly (1649-1711) hessen-rheinfelsi
herceg és Leiningen-Westerburg Alexandra Julianna
(1651-1703) grófnő leányát. Az esküvőt 1694. szeptember
26-án tartották a kölni dómban, s a párt maga a
választófejedelem, József Kelemen bajor hercegérsek adta
össze a főoltár előtt. (Rákóczi felesége nagynénje, az
orléans-i hercegné révén rokonságba került XIV. Lajos
francia királlyal is.)
|
|
|
|
|
|
A
házasságból három gyermek született: Lipót (1696. május 28.),
József (1700. augusztus 17.), György (1701. augusztus 8.)
Közülük Lipót már 1700 elején elhunyt. (Sarolta Amália 1706.
november 16-án még egy kislánynak adott életet, aki azonban csak
néhány hetet élt, s akinek bizonyosan nem Rákóczi volt az
édesapja.).
Neveltetése
Mint árvát édesanyja, Zrínyi Ilona szerette volna gyámsága alá
venni, I. Lipót császár tanácsosai azonban ragaszkodtak ahhoz,
hogy Rákóczi és nővérének gyámsága Lipótot illeti, főképp, mert
I. Rákóczi Ferenc végrendeletében fiát Lipót pártfogásába
ajánlotta.
Nehézségek árán azért sikerült keresztülvinni, hogy a
Rákóczi-árvák gyámságát Lipót főgyámsági jogának fenntartása
mellett anyjukra, Zrínyi Ilonára ruházzák.
A család előbb Munkács, Sárospatak és Regéc váraiban lakott,
majd 1680-tól (a nagymama, Báthory Zsófia halála után) végleg
munkácsi várukba költöztek, amely iránti vonzalmát Rákóczi
haláláig megőrizte.
Anyja mellett Kőrössy György kamarás (udvarmester) és Badinyi
János is részt vettek nevelésében.
Ezek után Kolonics érsek lett a hivatalos gyámja, aki Prágában
és Jindřichuv Hradec-ben neveltette a jezsuitáknál. Itt sokat
szenvedett, a rideg, szeretet nélküli környezetben. Rákóczi már
egyetemre járt, amikor a Törökországban élő Thököly Imre
felajánlotta: ha feleségét, Zrínyi Ilonát kiengedik hozzá,
szabadon bocsát egy elfogott császári tábornokot. I. Lipót
kelletlenül, de beleegyezett a cserébe. Azt azonban nem engedte
meg, hogy Rákóczi Ferenc elbúcsúzhasson édesanyjától, Zrínyi
Ilonától. Rákóczi tervezett házasságát is meghiúsította a bécsi
udvar. Nem csoda, hogy a fiatal főúr szívből gyűlölte a
Habsburgokat. Barátja, Bercsényi Miklós gróf is arra biztatta,
hogy lépjen anyja örökébe, és szálljon szembe a császárral. |

Jakobey Károly: Zrínyi Ilona
képmása (1881 37 x 29 cm, olaj, vászon, magántulajdonban)

Thököly Imre
képmása. (Olaj, vászon, 92,5x61cm) Egykorú festmény Bath
marquis longleati kastélyában
|
|
|
|
|
A Thököly-szabadságharc vége
Zrínyi Ilona második férje, Thököly Imre nem avatkozott a
gyerekek nevelésébe, ő inkább a politikával foglalkozott. A
törökök kudarca Bécs ostrománál keresztül húzta a kuruc király
terveit, az Oszmán Birodalom bizalmatlansága vele szemben is
megnőtt. Rákóczit ekkor személyes céljaira kívánta felhasználni
és kezesként Konstantinápolyba küldte volna; anyja azonban nem
akart megválni fiától.
1686-ban Antonio Caraffa ostrom alá vette Munkácsot, amit a
császári csapatok már az előző év novemberében körülzártak. A
várat Zrínyi Ilona két évig sikeresen védte, de végül 1688.
január 17-én kénytelen volt megadni magát. A kapituláció után a
Rákóczi-árvák összes javait visszaadták, ők maguk azonban atyjuk
végrendelete értelmében I. Lipót gyámsága alá kerültek. Zrínyi
Ilonával együtt Bécsbe kísérték őket, ahonnan csak a császár
engedélyével távozhattak. Közben 1699. január 26-án megkötötték
a karlócai békét, amely Thökölyt és Zrínyi Ilonát száműzetésbe
kényszerítette. A fiatal Rákóczi Bécsben maradt, a császár kezei
alatt.
Thököly bujdosó kurucai a közhangulatot felhasználva éppen
Rákóczi birtokán, a Hegyalján támasztottak zendülést. Meglepték
és elfoglalták Tokaj, Patak és Újhely várát, és Rákóczit akarták
megnyerni vezérüknek. Ő azonban kitért a szervezetlen,
parasztlázadás-szerű mozgalom elől. Sietve távozott Bécsbe, hol
az udvar előtt megpróbálta tisztázni magát a gyanú alól, hisz
korábban jezsuiták nevelték. |

I. Lipót császár
(ismeretlen festő)
|
|
|
|
|
A szabadságharc
Rákóczi a Habsburgok ellenségeként számon tartott XIV. Lajos
francia királyhoz fordult segítségért, akivel felesége révén
rokonságban is állt. A Bourbon - Habsburg ellentét kiéleződésére
már csak a megüresedő spanyol trónért folytatott versengés
(spanyol örökösödési háború) okán is számítani lehetett, Rákóczi
lépése ezért önmagában logikusnak tűnhetett, ám a Napkirályhoz
írott leveleit rosszul megválasztott bizalmasa, egy Longueval
nevű császári tiszt a bécsi udvar kezébe juttatta. A fiatal
főurat ezért 1701. április 18-án nagysárosi kastélyában
letartóztatták és előbb Eperjesre, majd Kassán, Miskolcon, Budán
és Mosonmagyaróváron át Bécsújhelyre szállították. A vizsgálat
során kiderült, hogy az ítélet (éppúgy, mint annak idején
nagyapja, Zrínyi Péter esetén) csak halálos lehet. Rákóczi így
felesége és a börtönparancsnok, Gottfried Lehmann kapitány
segítségével 1701. november 7-én éjjel megszökött, és egy
apródja, Berzeviczy Ádám kíséretében Lengyelországba menekült.
Itt ismét találkozott Bercsényivel, és újra felvették a
kapcsolatot a francia udvarral.
A spanyol örökösödési háború miatt elvezényelték Magyarországról
a császári csapatok nagy részét. Munkácson új, kurucok vezette
felkelés kezdődött, és Rákóczit kérték fel vezetőjüknek. Ő
elérkezettnek látta az időt, és eleget tett kívánságuknak. 1703.
június 15-én Lawoczne mellett Esze Tamás csapatai csatlakoztak
hozzá, 3000 főnyire emelve a sereg létszámát. Bercsényi némi
francia pénzzel és 600 főnyi lengyel zsoldoscsapattal érkezett a
fejedelemhez.
A nemesek nagy része azonban nem állt mellé, mivel az egész
felkelést parasztlázadásnak tekintették; úgy tűnt, Rákóczi hiába
bocsátotta ki Vásárosnaményban kiáltványát a szabolcsi
nemességhez. Elsőként a hajdúkat sikerült meggyőznie, így 1703.
szeptember végére Magyarország a Duna vonaláig irányítása alá
került, majd hamarosan a Dunántúl nagy részét is sikerült
elfoglalnia.
Mivel az osztrákoknak több fronton kellett harcolniuk, ezért
kénytelenek voltak tárgyalásokba bocsátkozni Rákóczival. Azonban
amikor 1704 augusztusában a höchstädti csatában angol
segítséggel legyőzték az egyesített francia-bajor hadsereget,
nemcsak a spanyol örökösödési háborúban kerültek fölénybe, hanem
egyúttal azt is megakadályozták, hogy a kurucok serege
egyesüljön a bajor-francia segéderővel. Ezzel Rákóczi nehéz
helyzetbe került, mind hadi, mind anyagi értelemben. A francia
segélyek csökkenni kezdtek, a hadsereget növelni kellett volna,
miközben az akkori létszám fegyverrel és élelemmel való ellátása
is meghaladta erejét. Ezért a pénzhiány ellensúlyozására
rézpénzt veretett; ezt viszont nem volt könnyű forgalomban
tartania az ezüstpénzhez szokott Magyarországon.
A hadszíntéren váltakozó szerencsével folytak a csatározások, de
1706 után Rákóczi seregei fokozatosan visszaszorultak.
1705. július 3-án a fejedelem beszédet intézett Gyömrőn
katonáihoz, melynek hatása a szabadságharc további katonai
sikereiben mutatkozott meg (az egyetlen kézírásban megmaradt
teljes műve).
Az 1705 szeptemberében megtartott szécsényi országgyűlés vezérlő
fejedelemmé választotta Rákóczit (bár 24 tagú szenátust rendelt
mellé), majd fölhatalmazta őket a külügyek (és a
béketárgyalások) irányítására.
Anglia és Hollandia kezdeményezésére 1705. október 27-én újra
megindultak a béketárgyalások a szövetséges rendek és a
császáriak közt. Stratégiáját mindkét fél az állandóan változó
katonai helyzethez igazította és Erdély hovatartozását illetően
sem jutottak dűlőre; sem a császár, sem Rákóczi nem óhajtott
lemondani róla. A franciákkal kötött szerződés ügye sem haladt
előre, ezért a fejedelem a függetlenség kikiáltása mellett
döntött, hogy tárgyalóképes félként könnyebb legyen számára a
szövetségek kötése.
1707. június 13-án az ónodi országgyűlésen Rákóczi javaslatára,
Bercsényi támogatása mellett kikiáltották a Habsburg-ház
trónfosztását. Azonban sem ez, sem a rézpénzinfláció
visszaszorítására tett kísérletek nem hozták meg a várt
eredményt. XIV. Lajos továbbra sem írt alá semmilyen szövetséget
a magyar fejedelemmel, így a szabadságharcosok magukra maradtak.
Felmerült egy, az oroszokkal kötött szerződés lehetősége, de ezt
a reményt sem sikerült valóra váltani.
1708. augusztus 3-án a trencséni csatában a fejedelem lova
felbukott, és Rákóczi ájultan esett le róla. Mivel a kurucok azt
hitték, hogy meghalt, az egész had szétfutott. Ezt a
csatavesztést többé nem heverték ki. Egyre több kuruc vezér állt
át a császár táborába büntetlenséget remélve, és Rákóczi
visszaszorult Munkács és Szatmár környékére.
Nem bízva a császár által megbízott tárgyalófél, Pálffy János
szavában, a fejedelem 1711. február 21-én elhagyta
Magyarországot, Lengyelország felé véve az irányt. |

Madarász Viktor:
Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc Kristóf a bécsújhelyi börtönben
(1864. olaj , vászon 177 x 237 cm)

Veszprémi Endre:
II. Rákóczi Ferenc és Esze Tamás találkozása

id. Georg Philipp
Rugendas: Kuruc - labanc lovas párbaj (olaj, vászon, 29x35,5
cm, Magyar Nemzeti Múzeum)

Rákóczi erdélyi
fejedelmi előterjesztéseinek címlapja. (A Magyar Nemzeti Múzeum)

Thán Mór: Az
ónodi országgyűlés (1864 Olaj, vászon, 131 x 174 cm
Parlament, Budapest)
|
|
|
|
|
A békekötés
Rákóczi távoztában Károlyi Sándorra ruházta hadainak
főparancsnokságát. Károlyi folytatta a korábban megkezdett
tárgyalásokat Pálffyval mint császári biztossal, s mindent
megtett a békekötés érdekében. Miután Rákóczi teljesen elutasító
álláspontra helyezkedett, Károlyi végül arra a meggyőződésre
jutott, hogy a katonai vereség elkerülése érdekében a fejedelem
ellenében is békét kell kötni. Ennek értelmében 1711. április
30-án Szatmár mellett, a nagymajtényi mezőn 12 000-nyi
felkelővel lerakta a fegyvert, átadta zászlóit és letette a
hűségesküt.
A szatmári béke Rákóczira nézve a körülményekhez képest kedvező
volt. Kegyelmet biztosítottak neki, ha három hét alatt leteszi a
hűségesküt, és ha nem akart volna az országban maradni, a
hűségeskü letétele után Lengyelországba távozhatott volna. Ő
azonban nem fogadta el a béke feltételeit; nem bízott az udvar
őszinteségében, s érvényesnek sem tartotta azt a szerződést,
amelyet Pálffy I. József időközben bekövetkezett halála után,
tehát a tőle nyert teljes hatalom megszűntével kötött meg. |

Gróf Károlyi
Sándor (ismeretlen művész korabeli festménye) |
|
|
|
|
A bujdosás
A távollétében és hozzájárulása nélkül Károlyi Sándor által
április végén megkötött szatmári békét nem fogadta el. Kétszer
is fölajánlották neki a lengyel koronát, és megválasztását az
orosz cár is támogatta, ő mégsem fogadta el.
1711 és 1712-ben Lengyelországban maradt - azt remélve, hogy a
katonai helyzet még megváltozik -, hol a főurak kitüntetett
figyelemben részesítették. Ez idő alatt Sárosi gróf álnéven
Danckában (Danzig) lakott.
1712. november 16-án Danckából Angliába ment, ám a bécsi udvar
tiltakozása miatt az angol királynő nem fogadta be. Ekkor
Franciaországba evezett.
1713. január 13-án Dieppe-ben partra szállt, s már április 27-én
emlékiratot nyújtott be XIV. Lajosnak, melyben szolgálataira
hivatkozott és kérte, békekötéskor ne feledkezzenek meg
Magyarországról. Rákóczi a Grois Bois-ban lévő kolostorban is
volt. Ám a béke 1713 és 1714-ben Utrechtben és Rastadtban
anélkül köttetett meg, hogy Rákóczit vagy hazáját egy árva
szóval is említették volna. Még arról sem intézkedtek, hogy
Rákóczinak a bécsi udvarnál lévő fiait apjuknak kiadják.
A fejedelem a francia udvarnál, bár hivatalosan nem ismerték el,
nagy kegyben állott, azonban XIV. Lajos 1715. szeptember 1-jén
bekövetkezett halála után már itt sem érezte jól magát.
1717 szeptemberében a háborúban álló Törökország meghívására 40
főből álló kísérettel útnak indult, és Spanyolország érintésével
október 10-én partra szállt Gallipoliban. Törökországban
ünnepélyesen fogadták ugyan, de arról, hogy - mint ő kívánta -
külön keresztény sereg élére állítsák, tudni sem akartak.
Azt remélte, hogy a török-osztrák háború lehetőséget ad a
szabadságharc újbóli megindítására. Ez azonban meghiúsult, s
ezután a török kormány Rodostót jelölte ki tartózkodási helyéül.
Kétszer is fölajánlották neki a lengyel koronát és
megválasztását az orosz cár is támogatta, ő mégsem fogadta el.
1718. július 21-én megkötötték a passzarovici békét, amelyben a
Porta megtagadta a bujdosók kiadatását.
A császári követ még két év múlva is követelte kiadatásukat, de
a szultán becsületére és a Koránra hivatkozva kijelentette, hogy
ilyen becstelenségre nem vetemedik. Csak annyit tett, hogy a
bujdosókat a fővárostól kissé távolabb fekvő Rodostóba
telepítette. Bujdosókból alakult kicsiny kíséretével itt élt
haláláig.
Egyhangú, jóformán zárdai életet élt, melyet csak néhanapján
szakított meg egy-egy vadászat, vagy valamely újonnan érkezett
honfitárs. Ezek közt legnevezetesebb Rákóczi György, a fejedelem
fia volt. |

Than Mór: II.
Rákóczi Ferenc visszautasítja a szatmári békét

III. Ahmed
szultán. Egykorú metszet után. Aláírása: Achmeth III.
Türkischer Gross-Sultan. - Szilágyi Sándor gyűjteményének
példányáról
|
|
|
|
|
Amikor Rákóczi
1722-ben felesége haláláról értesült, Rodostóban is bőven
aratott a halál. Felütötte fejét a pestis, s a bujdosók közt is
pusztított. Esterházy halála mélyen megdöbbentette Rákóczit, s
már végrendelet írásának gondolatával foglalkozott. Gyermekei és
azok sorsa egyre többet és többet foglalkoztatta. Ősszel
Liselottnak írva azon aggodalmának adott kifejezést, hogy fiait
váratlanul és méltatlanul házasítják majd meg Bécsben.
1733-ban a lengyel örökösödési háború során felcsillant annak a
reménye, hogy visszatérhet Magyarországra, de ez a reménye nem
teljesedett be. Két év múlva 1735. április 8-án elhunyt.
Halála előtt intézkedett hátrahagyott családja és bajtársai
érdekében. Mindegyikről megemlékezett valami adománnyal 1732.
október 27-én kelt végrendeletében, melynek végrehajtásával egy
francia királyi herceget bízott meg.
A nagyvezírnek és Franciaország konstantinápolyi követének külön
levélben kötötte szívére, hogy holta után ne feledkezzenek meg
az elárvult bujdosókról.
A fejedelmet évek óta, 1713-tól kezdve kínozta a köszvény, de
csak pár hétig minden évben. 1694-ben negyednapos hideglelésben
szenvedett, de nagyobb betegség csak 1727-28-ban látogatta meg,
mikor háromnaponként kirázta a láz. 1704-ben Szeged alatt valami
tífusz-féle megbetegedésen ment át. Különben egészséges és erős
szervezetű ember volt, s ilyen gyors leromlása megdöbbentette
környezetét.
Rákóczi megkísérelte leküzdeni a rosszullétet, bár amint a
hiányos adatokból meg lehet állapítani, tüdőgyulladása (Pneumonia
biliosa) volt. 25-én felöltözött s átvánszorgott a kápolnába,
hogy a Boldogasszony-napi nagymisén részt vegyen.
Nem akarta tudomásul venni, hogy beteg. Bármennyire kérték,
mégis foglalatoskodott tovább, s naponta megjelent a templomban,
s együtt ült étkezésnél az udvarral. De panaszait, hogy szíve,
gyomra fáj, már nem tudta elhallgatni.
Nagyböjt volt, s orvosa, s papja hiába kérték, hogy egyék,
böjtölt. Április elsején annyira rosszul lett, olyan
hidegrázáson ment át, hogy többet nem tudott a templomba
átmenni. De azért azon volt, hogy betartsa a napirendet.
Április 7-én
azonban annyira rosszul lett, hogy papot hivatott és meggyónt,
megáldozott. Majd felolvastatta 1732-ben írt végrendeletét, s
azon József fiára való tekintettel egyet és mást változtatott.
Mindez nagyon kimerítette. Ketten támogatták, amikor karszékéből
felállt, de még maga ment be a hálószobájába.
Az ágyban még beszélt, de már alig lehetett érteni, hogy mit.
Éjféltájban a bujdosók aggódó körében felvette az utolsó
kenetet.
Reggeli három órakor, 1735 április 8-án hajnalban, nagypénteken,
szemei előbb felnyíltak, majd kevéssel utóbb fennakadtak. |

Rodostó,
Rákóczi-ház Egykori ebédlőpalotájának rekonstruált másában
található a Rákóczi Múzeum.

Rákóczi rodostói
kápolnája. (A szegletképen: az épület külseje. Beszédes
Kálmánnak a Magyar Történelmi Társulat tulajdonában levő vázlata
után rajzolta Cserna Károly)

II. Rákóczi Ferenc
fejedelem sírja Kassán |
|
|
|
|
Az életében
annyit fáradt és szenvedett fejedelem megpihent és
megnyugodott....
A balzsamozó orvosok felboncolták, s gyomrában súlyos
elváltozásokat találtak. Agyát is kiemelték, s úgy találták,
hogy akkora, mint két más embernek. Szívét urnába tették, hogy
végrendelete szerint elküldhessék a grosboisi kamalduliak
templomába.
A boncolásnál eltávolított részeket a rodostói görög templomban
egy ládában azonnal elföldelték. A bebalzsamozott tetemet a
spanyol aranygyapjas rend egyenruhájába öltöztették, cédrusfa
koporsóba tették. Imára kulcsolt kezébe édesanyja jeruzsálemi
olvasóját adták, s nyakára fűzték Báthori Zsófiának,
nagyanyjának, talizmánját.
Április 13-án közszemlére tették ki a tetemet. A törökök nem
ismerték meg. Azt suttogták, hogy elutazott, s helyébe más
valakit öltöztettek fel. Április 15-én temették el egy
bolthajtásos mély üregbe, a közelben lévő Belvedere-kioszk alá.
Július elején a rodostói ideiglenes sírból kiemelték s
átcsempészték Konstantinápolyba.
Testének belső részeit a rodostói görög templomban, szívét
Franciaországban temették el.
Tetemét hű kamarása, Mikes Kelemen a porta engedélyének
megérkezte után, 1735. július 6-án Konstantinápolyba vitte, és
az ottani galatai, akkor a jezsuiták kezén lévő St. Benoît-,
azaz Szent Benedek-templomban helyezte el - végakaratának
megfelelően édesanyja, Zrínyi Ilona mellé.
A fejedelem síremléke előbb a 1848-as emigránsok híradásai, majd
tudományos expedíciók révén került a hazai érdeklődés
homlokterébe.
A XIX. század második felében került sor a Thököly- és
Rákóczi-hamvak felkutatására Nikodémiában (Izmir) és
Konstantinápolyban. A felkutatás vezetője Thaly Kálmán volt, aki
sok szorgalommal kutatta a korszak magyar történelmének
eseményeit. Thaly Kálmán 1888-ban kereste fel a most már a
lazaristák kezében lévő Szent Benedek-templomot, ahol F. X.
Lobry volt a rendfőnök, aki szívesen fogadta, és örömmel is
vette szándékát. Közölte azonban, hogy a hamvak megtalálására
csak engedély birtokában kerülhet sor, amelyet Bonetti
internuncius útján lehet beszerezni.
Az internuncius meg is adta az engedélyt a következő
feltételekkel:
1. A feltárás a zárt templomban történjék, mert el akarják
kerülni, hogy az ásatást tömeg vegye körül, mint ahogy 1839.
július 23-án történt.
2. A megnyitásnál csak Thaly, Fraknói Vilmos és a lazaristák
vegyenek részt.
3. A feltárás eredményeit titokban kell tartani két éven
keresztül.
4. A történetírók emlékeket vihetnek magukkal.
Ezután tizenöt év telt el, s 1904-ben I. Ferenc József engedélyt
adott a hamvak hazahozatalára. Az engedélyben többek között ez
áll: Hála legyen érte az isteni gondviselésnek, azok az
ellentétek és félreértések, melyek súlyosan nehezedtek
elődeinkre századokon át, ma egy végképp letűnt korszak
történelmi emlékei… Keserűség nélkül gondolhatunk tehát
mindnyájan a mögöttünk álló borús korszakra, a király és nemzet
egyesült kegyelete keresheti fel mindazok emlékezetét, a kiknek
vezető szerep jutott a letűnt küzdelmekben. A király tehát
megbékélt II. Rákóczi Ferenccel és bujdosó híveivel.
Hamvainak hazahozatalát 1904-ben engedélyezték, s 1906 elején
megkezdődtek az előkészületek, majd az Országgyűlés 1906.
október 24-én hozott törvényt a hazaszállításról. A hamvakat
szállító különvonat 1906. október 28-án érkezett Budapestre.
A szabadságharc vezetőjének és több bujdosónak a földi
maradványait ezután Kassára szállították, ahol október 29-én a
Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték örök nyugalomra.
|

Mikes Kelemen
(1690-1761) portréja (R. Várkonyi Ágnes: Megújulások kora.
Magyar Könyvklub - Helikon, Budapest, 1997, 101. oldal)
1717-1758 Törökországi levelek: Mikes Kelemen legfontosabb és
legnépszerűbb munkája ez a 207 levélből álló sorozat, amelyet
csak jóval a halála után adtak ki nyomtatásban. Mikes a
fejedelem hűséges embereként (bár nem bizalmasaként) írta őket,
és fejedelmükkel, II. Rákóczi Ferenccel a Márvány-tenger parti
Rodostóba száműzött magyar kolónia negyvenegy évét foglalja
magába.

II. Rákóczi
Ferenc címere

II. Rákóczi
Ferenc újratemetése. Tisza István gróf miniszterelnök
javaslatára Ferenc József 1904 áprilisában rendelte el II.
Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvainak hazahozatalát
Törökországból.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|